Keresés

Eddigi látogatóink száma


Gödöllői Járási Hivatal - Nyitvatartás, elérhetőségek, ügyintézés

A Gödöllői Járási Hivatal székhelye: Gödöllő

Az önkormányzati feladatok ellátását a jövőben a járások veszik át. A járás nem más, mint az adott megye részét alkotó településeket magába foglaló közigazgatási és területi egység. A kormány a járások kialakításával igyekeztek a megyéket igazságosan felosztani és a településeket úgy megválasztani, hogy ne érjen senkit sem hátrány. A járások bevezetésével a közigazgatási ügymenetben jelentős javulást várnak. A főként vidéken élő honfitársainknak lesz könnyebb az ügyek intézése mindamellett, hogy a törvényhozók sokkal tapasztaltabb és rátermettebb ügyintézőket ígérnek. A változás hazánkat 2013 januárjában érik el.

A kabinet a közigazgatási rendszer megváltoztatása mellett döntött, így a jövő év elejétől ismét bevezetésre kerülnek a járások. A járása a közigazgatási rendszerben nem ismeretlen, hiszen évtizedeken keresztül láttak már el feladatokat. Az új rendszer elvileg segít az állampolgárok gyorsabb és hatékonyabb ügyintézésében, A szakpolitikusok a hivatalok felállításánál figyelembe vették a megyehatárokat és a települések elhelyezkedését. A járások mellett bevezetésre kerül a fővárosban 23 kerületi kormányhivatal, míg a nagyvárosokban a kormányablakokon keresztül lehet majd a hét minden napján a fontosabb ügyeket elintézni.

Gödöllői Járási Hivatalhoz tartozó települések:

  • Csömör
  • Dány
  • Erdőkertes
  • Gödöllő
  • Isaszeg
  • Kerepes
  • Kistarcsa
  • Mogyoród
  • Nagytarcsa
  • Pécel
  • Szada
  • Valkó
  • Vácszentlászló
  • Veresegyház
  • Zsámbok


Nagy változások lépnek érvénybe a következő év elejétől a közigazgatásban, hiszen a kormány úgy döntött, hogy az önkormányzatok feladatainak jelentős részét az újra felállított járások veszik át. A járások kialakításánál figyelembe vették, hogy főként a vidéki emberek ügymeneteit megkönnyítsék. Ezen felül a kormánypárti politikusok ígérete szerint sokkal tapasztaltabb és nagyobb tudású ügyintézők látják majd el a feladatokat, így az ügymenet egyszerűbb és gyorsabb lesz. A jegyző hatáskörébe tartozó ügyek közül közel nyolcvan kerül az új irodákba. Az államigazgatási eljárás keretében intézhető ügyeket január elsejétől veszik át a járások.

Kapcsolódó tartalom