Keresés

Eddigi látogatóink száma


Gépjármű átírás kalkulátor


Gépjármű átírás kalkulátor 2013Ez évtől megváltozott a gépjármű átírási illetéke, és a gépjármű átírás költségei. Az elmúlt év végéig köbcenti volt a mérvadó, ma már a gépjármű teljesítménye után kell az illetéket fizetnünk, melyet pontosan megmutat a gépjármű átírás kalkulátor. Az új számítási módszer fentieken kívül figyelembe veszi a gépjármű életkorát is, a fiatalabb gépjárművek után többet, az idősebbek után kevesebbet kell fizetnünk.

 

Például, egy 80-120 kilowatt teljesítményű gépjármű után – ha 3 évnél fiatalabb – 750 forint a kilowattonkénti díj, ha pedig ugyan ennél a teljesítménynél a gépjármű kora 4-8 év közötti, akkor 650 forintot kell kilowattonként fizetni. Ugyan ezen teljesítmény mellett a 8 évnél idősebb gépjárművekre 550 forint az átíráskor fizetendő díj kilowattonként. Az átíráskalkulátor 2013 használatakor azt is láthatjuk, hogy tehergépjárművek és autóbuszok esetében amennyiben a motor teljesítménye meghaladja a 120 kilowattot, a 120 kilowattra számított összeget kell megfizetni, viszont személyautók esetében a 120 kilowatt feletti kilowattok is szorzóként számítandók. Ha mindent összevetve ki akarjuk számolni, mennyibe kerül a gépjárművünk fenntartása, a gépjármű átírás kalkulátor 2013 ebben nagyon nagy segítségünkre lesz. Az átírás kalkulátor pontos számításokat végez a bevitt adatok alapján,

A gépjármű átírás kalkulátor 2013 arra is figyelmeztet, hogy a gépjármű átírás határidejét rendelet szabályozza, előírás, hogy mennyi idő alatt kell az ügyintézést elvégezni. A szabályok értelmében 15 naptári nap áll rendelkezésre az átírás ügyintézésére. Érdemes ezt betartani, mert a határidőn túl beérkezett kérelmek alapján is a hatóság ugyan bejegyzi az új tulajdonjogot és kiadja az új forgalmi engedélyt, valamint elindítja a törzskönyv megrendelését, de ezzel egy időben a rendszer a hivatal felé automatikus jelzést küld a késedelemről. Ha késedelmes a gépjármű átírás határideje, az illetékhivatal automatikusan kiszabja a mulasztási bírságot, mely az esetek többségében 20.000.-Ft körül mozog, de akár 100.000 forintig is terjedhet. Sokat spórolhat azzal, ha igénybe veszi a gépjármű átírás kalkulátor 2013 szolgáltatást, mivel ezzel előre kalkulálhat és biztosan az előírt határidőn belül elvégzi az átírást.